A Pünkösd 2024-ben május végére esik.

A pünkösd, amelyet a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn ünnepelnek, keresztény ünnep, a Szentlélek kiáradásáról való megemlékezés a keresztény világban.

A Szentlélek kiáradását úgy írják le, mint az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontját. A Szentlélek (görög: pneuma, latin: Spiritus Sanctus) pünkösd napján árasztotta el Jézus tanítványait, az apostolokat, ezzel a történéssel pedig a keresztényeknek új tartalommal lett felruházva e jeles nap.
Krisztus idejében a pünkösd zsidó ünnep volt, mégpedig a sínai szövetségé. Szél zúgása és tűz sercegése jelezte Isten jelenlétét és kegyelmének kiáradását. Az Ószövetségben a próféták már megjövendölték az Újszövetséget mielőtt Krisztus megszületett. Keresztelő János jövendölésében is megtalálható a Szentlélek motívuma.

Jézus megkeresztelkedését követően Keresztelő Jánosnál a Szentlélek egy galamb alakjában szállt le Jézusra. Így kapta a Szentlélek a galamb szimbólumát a katolikusok ikonográfiájában.

A katolikus pünkösd tárgyát a húsvéti misztériumnak a beteljesedése képezi. Ekkor ünneplik a Szentlélek eljövetelét és ajándékainak kiáradását, az új törvényt, valamint az Egyház születésnapját. 1956-ig vigíliáját és oktáváját is ünnepelték, a húsvét időszaka így a pünkösd utáni szombattal fejeződött be. 1969-et követően a pünkösdhétfőt már az évközi időhöz sorolják.

A Pünkösd eredete

Az ószövetségi zsidó ünnepből ered, amely héberül Sávuót, a törvényadásnak vagy tóra-adásnak és az új kenyérnek az ünnepe.

Az Ószövetségben három fő ünnep rendeltetett el a zsidóknak az Úr által. Ezek közül a pünkösd, az 50. nap, a középső ünnep.

A Szentírásban szintén említett húsvét utáni ötvenedik napon kerül megtartásra. Ebből következően pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) legkorábban május 10-re, legkésőbb pedig június 13-ra eshet.

A név görög megfelelője, a pentékoszté szintén 50-et jelent, a magyar elnevezés is erre a szóra vezethető vissza. Egy hétig tart, ugyanúgy, mint a húsvét, amiből két napot ünnepelnek nyilvánosan.

Az ókori keresztény írók a 2. században tesznek először említést a pünkösdről, mint ünnepről. Viszont a pünkösdöt már az egyház kezdetétől, az apostolok ideje óta ünneplik. A bérmálás szentségének kiszolgáltatása a hagyomány szerint pünkösdtől veszi kezdetét a római katolikus egyházban. Az ünnep nevéről májust a pünkösd havának is szokás nevezni.

Pünkösdi népszokások

Kultúránkban sokféle szokás kapcsolódik a pünkösd ünnepéhez, amelyek közül több is a kereszténység előtti időkre vezethető vissza. Ilyenek például a római floráliák, melyek tavaszköszöntő ünnepségek voltak Flóra istennő tiszteletére. Flóra a virágok, növények, általánosságban a termékenység istennője volt. Görög neve Khlóris, jelentése Zöldellő vagy Viruló. (vagy: jelentése halványzöld, zöldellő, friss.)

Májusfa

A hagyományok szerint nem csak május elsején, hanem pünkösdkor is állítanak májusfát.

Bizonyos településeken az a szokás, hogy a májusfát pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöldellő ág a természet állandó megújulását szimbolizálja, valamint az udvarlás szándékának is kifejezője. A májusfát szalagokkal, étellel, itallal díszítik.

Pünkösdi király

Már a középkorban is meglévő szokás volt, hogy ügyességi versenyeken(, mint például tuskócipelés vagy karikába dobás,) megválasztották a legrátermettebb ifjút, aki a többiek vezetője lett. A pünkösdi király állandó vendég volt lakodalmakon, ünnepségeken, mulatságokon. A kocsmákban a közösség számlájára ingyen fogyaszthatott. Tisztsége egy héttől akár egy évig is tarthatott.

Pünkösdi királynéjárás

Az eredeti szokás szerint négy lány vitte körbe a faluban az ötödiket, a legkisebbet és legszebbet. A menetet énekek és jókívánságok kísérték. A lány feje felett kendőt feszítettek ki vagy fátyollal takarták le. Éneklés közben járták körbe a királynét, majd végül felemelték, a rituálé közben pedig termékenységvarázsló mondókák hangzottak el. A lányoknak ajándékokat is adtak. A termékenységvarázslás elsősorban a Dunántúlon elterjedt szokás. A későbbiekben adománygyűjtéssel is egybekötötték.